Tanévnyitóra elkészül a Kocsordi Jókai Mór Általános Iskola parkolója – rekonstruálásra és modernizálásra kerül az újonnan elkészülő parkoló melletti park

 

Kedves Kocsordiak!

 

A hétfői tanévnyitóra elkészül a Jókai Mór Általános Iskola parkolója, amely a szükséges engedélyek beszerzése miatt váratott magára.

A parkoló elkészítését polgármesterként többször szorgalmaztam már az általános iskola épületénél lévő nagy forgalom és a gyermekek biztonsága érdekében.

Úgy gondolom, hogy ez a parkoló nagyban hozzájárul az iskolaidőben, a reggeli és délutáni órákban előforduló közlekedési problémák megoldásához.

A parkoló kialakításával kapcsolatosan a Klado 2000 Kft. egy korábban elfogadott szerződés alapján teljesítette kötelezettségét, önkormányzatunk pedig megerősített támfallal új járdát készített a parkoló mellett.

Bízom benne, hogy az új parkoló és járda jó szolgálatot tesznek majd és könnyebbé teszik az iskolába érkezők és az ott elhaladók közlekedését.

A hamarosan elkészülő parkoló mellett modernizáljuk az ott található parkot is, szegélyezéssel ellátott virágágyások kialakításával, örökzöld fák ültetésével és hangulatos kerti bútorok elhelyezésével. Ezzel kívánjuk a lakóövezetet szebbé tenni az ott élők és áthaladók számára.

Barátsággal:
Földi István