Folytatódik a parkosítás!

Folytatódik a parkosítás

Kedves Kocsordiak!

A mai nap folyamán több vérszilvafa csemetét ültettünk el a főút két oldalának azon szakaszán, ahol már befejeződött az árok- és járdarendszer felújítás, valamint az optikai kábelek elhelyezésével járó földmunkálatok.

A faültetésben jómagam is személyesen részt vettem.

Folytatódik a parkosítás!

Fontosnak tartom, hogy közterületeinket folyamatosan ápoljuk, gondozzuk és lehetőségeinkhez mérten fejlesszük is.

Ennek fényében került sor a Panda park teljes modernizálására, a Művelődési Ház parkjának, a Kraszna Vigadóval szemközti parknak, az Iskola-tónál, Takarékszövetkezet épületénél található parnak a felfrissítésére.

A fák egyben bizonyítékként szolgálnak nem csak a jelen, hanem a jövő nemzedék számára is, hogy az itt dolgozók mindent megtettek, megtesznek a településkép folyamatos javítása, a falu szépítése érdekében.

Bízom benne, hogy a most elültetett díszfák is elnyerik majd a tetszésüket, amelyet örökül hagyunk a következő generáció számára.

Üdvözlettel:
Földi István