Önkormányzat

Kocsord fejlődik és modernizálódik!

Hamarosan indulnak a 2018. évi járási startmunka mintaprogramok – belvízelvezetés és belterületi közutak karbantartása a Virág, a Bajcsy, a Szabadság és a Petőfi utcákban összesen 71.698.894 Ft támogatásból!

Kedves Kocsordiak!

Önkormányzatunk ebben az évben is pályázatot nyújtott be a járási startmunka mintaprogramok keretében közfoglalkoztatási pályázat megvalósítására.

Megtartotta 2018. évi első ülését Kocsord Község Önkormányzata Képviselő-testülete

Kedves Kocsordiak!

Megtartotta 2018. évi első ülését Kocsord Község Önkormányzata Képviselő-testülete.

Az ülés napirendi témái olyan fontos kérdések voltak, mint például 2017. évi pályázataink végrehajtása, a 2018. évi közfoglalkoztatási pályázataink, mezőgazdasági munkálatok megkezdése a településen, az ebtartásra vonatkozó szabályok betartásával kapcsolatos intézkedések.

Köszönjük egész éves munkájukat a Kocsordi Gyöngyfüzér Óvodának!

Kedves Kocsordiak!

A tegnapi nap folyamán jómagam Andráskáné Rádi Bettina aljegyzővel és Katona Károlyné óvodavezetővel egy kis meglepetéssel köszöntük meg az óvoda és a konyha dolgozóinak elmúlt éves munkáját.

Nagyon jó hangulatban telt ez a délutáni kis összejövetel, amelyet egy kötetlen beszélgetés követett.

Polgármesteri beszámoló: 2018.01.03.

Polgármesteri beszámoló - 2017.10.25. - 2017.12.31.

Kedves Kocsordiak!

Egy felelős településvezetőnek kötelessége meghatározott időközönként beszámolnia a munkásságáról a település lakóinak, akiktől a bizalmat kapta ahhoz, hogy vezető legyen.

Ennek kívánok most ismét eleget tenni.

FELHÍVÁS!

Tisztelt Sírgondozók! Kocsord Község Önkormányzata Képviselő-testületének a temetőkről és a temetkezésről szóló 11/2001. (VIII.1.) önkormányzati rendeletének (továbbiakban: Rendelet) valamint a temetőkről és a temetkezésről szóló 1999. évi XLIII. törvény (továbbiakban: Temető törvény) illetve annak végrehajtási rendelete értelmében az alábbiakra hívom fel a figyelmét: Tájékoztatom, hogy a temetkezési helyek feletti rendelkezési jog időtartama 25 év. A rendelkezési jogosultság a megváltás napjával kezdődik.....

Sikerekben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánok Önnek és szeretteinek!

Kedves Kocsordiak!

Hamarosan a végére ér a 2017-es esztendő, amelyről összességében elmondható, hogy – bár voltak nehéz pillanataink, mégis településünk elért sikerei azok, amelyek nagy százalékban meghatározták ezt az évet, elősegítették községünk stabilizálását, jövőjét.