A mai nap folyamán ismét a Kelet Magyarországban vagyunk!

A mai nap folyamán ismét a Kelet Magyarországban vagyunk!

Kedves Kocsordiak!

Településünk számos alkalommal szerepelt már a megye legnagyobb számú napilapjában. Ezúttal a Fáy András Roadshow-al hívta fel magára a figyelmet a település, amelynek során a helyszínen jelen lévők a gyerekek pénzügyi, gazdasági ismereteinek bővítését célozták meg. Ezúton is köszönjük, hogy megtisztelték a településünket!

Mint ahogyan azt Önök is tudják, célom a közösségi élet fellendítése a községben, melynek során számos rendezvényt szerveztünk már az elmúlt közel két évben, amelyekre a helybéliektől és a környéken élőktől is pozitív visszajelzéseket kaptunk.

A mostani cikkhez hasonlóan pedig nemrégiben a Magyar Telekom munkatársai is Kocsordon járták hasonló keretek között.

Remélem a jövőben is tudunk fogadni hasonló eseményeket a településen.

Üdvözlettel:
Földi István