Sikerekben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánok Önnek és szeretteinek!

Sikerekben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt kívánok Önnek és szeretteinek!

Kedves Kocsordiak!

Hamarosan a végére ér a 2017-es esztendő, amelyről összességében elmondható, hogy – bár voltak nehéz pillanataink, mégis településünk elért sikerei azok, amelyek nagy százalékban meghatározták ezt az évet, elősegítették községünk stabilizálását, jövőjét.

Büszke vagyok arra, hogy a képviselő-testülettel együtt dolgozva úgy kezdhetem beszámolóimat, a közösségi oldalakon Kocsorddal kapcsolatosan megjelent bejegyzéseimet, hogy: „megnyertük”, „elkezdtük”, „fejlesztettük”, „befejeztük”, „átadtuk”, „sikeresen megrendeztük”.

Úgy gondolom, hogy ezeknek az imént említett szavaknak köszönhetően kiemelkedtünk a térség települései közül, mely állításomat legfőképpen, a helyi illetve a szomszédos lakosok elismerése és a megyei sajtóban és médiában megjelent hírek támasztják alá – legyen az sikeres pályázati rendszer, a szociális háló átalakítása, a közösségi élet fellendítése, értékteremtő közmunkaprogram kialakítása, civil szervezeteinkkel a kialakított jó kapcsolat megtartása.

A 2017. év tehát a pozitívumok és sikerek éve volt Kocsordon. Sikereink közösek, örömre adnak okot, és példát mutatnak, pozitív erővel ruháznak fel bennünket.

Köszönöm mindazoknak a munkáját, akik segítettek céljaim, Kocsord céljainak elérésében – így a képviselő-testületnek, hivatali és önkormányzati dolgozóknak, oktatási, egészségügyi intézményeink munkavállalóinak, egyházaink, civil szervezeteink tagjainak, a helyi vállalkozóknak és minden kocsordi lakosnak.

2018-ra a jó Istent kérve a 2017-es évhez hasonlót kívánok településünknek. Hiszem azt, hogy jó úton járunk és a hitünk legyen az, amely rendületlenül segíti munkánkat egy olyan Kocsord elérésében, amelynek kialakítása már elkezdődött, de az utat együtt kell végigjárjuk.

Ha ezt megtesszük, elérhetjük azt, hogy több mint 3000 ember egy olyan folyamatosan fejlődő településen élhet biztonságban, békességben, szeretetben, amelyre méltán büszke lehet.

Ezek lesznek azok a sikerek, elérendő eredmények, amelyek még jobban összekovácsolják a község lakosságát.

Ezúton is kívánok a község minden jelenlegi és volt lakosának sikerekben, egészségben gazdag, boldog új esztendőt!

Kívánom, hogy álmaik, vágyaik valóra váljanak és sikerüljön megvalósítaniuk az új esztendőben is terveiket.

Kívánom, hogy legyen ismét egy ilyen szép éve Kocsordnak is!

Üdvözlettel:
Földi István