Szabadidő

Bibliatörténeti előadás Kocsordon!

Kedves Kocsordiak!

A jövőben szeretnénk a Móricz Zsigmond Művelődési Házban - rendeltetésének megfelelően – egyre több közművelődési rendezvényt tartani. Ennek fényében településünkön egyedülálló bibliatörténeti előadás kerül megrendezésre 2017. június 8-án 09.00 órától és június 9-én 18.00 órától a Művelődési Ház Nagytermében.

KOCSORDI CSIKOS FALUNAP

Kedves Kocsordiak! A Képviselő-testület teljes támogatása mellett újra megrendezzük településünk falunapját a régi, hagyományos falunap mintájára. Ahogyan az előzetes programból is láthatják, igyekszünk minden korosztály ízlésének megfelelő műsorokkal kedveskedni a látogatóknak, amely programokból nemcsak községünk lakosai, hanem a környező településekről érkezők is kedvükre válogathatnak.

Főzőverseny Kocsordon!

Kedves Kocsordiak!

A Kraszna Horgászegyesület által rendezett majális keretében főzőversenyre is sor került. A résztvevő civil szervezetek, önkormányzatok képviselői finomabbnál finomabb ételekkel indultak a győzelmi kupáért. Önkormányzatunk is versenybe szállt finom sertéspörköltjével, a „Polgármester kedvencével”, amely szép helyezést ért el a versenyen.

Majális Kocsordon!

Kedves Kocsordiak!

A Kraszna Horgászegyesület szervezésében ismét megrendeztük majális ünnepségünket a Kirva lapos horgásztó területén, melyen a hűvös idő ellenére is szép számmal vettek részt a látogatók, meghívott vendégeink.

Kovács Béla, az Európai Parlament képviselője ismét Kocsordon

Kedves Kocsordiak!

Minden évben ellátogat a kocsordi majálisra Kovács Béla európai parlamenti képviselő, ahogyan tette ezt ebben az évben is. Képviselő Úrral kellemes beszélgetést folytattunk a finom ebéd mellett, aki biztosította településünket támogatásáról.

Nagyon örülök, hogy egy ilyen neves személyt tudhatunk magunk mellett és bízom benne, hogy jövőre is ellátogat majd a kocsordi majálisra.